Machu Picchu az egykori Inka Birodalom romvárosa Peruban

Chichén Itzá, maja-tolték romváros Közép-Amerikában, a Yucatán-félsziget északi részén, Mexikóban

Stonehenge, monumentális őskori építmény az angliai Wiltshire-ben

A Ta Prohm mahájána buddhista templom-kolostor Angkorban, Kambodzsában

Borobudur, a világ legnagyobb buddhista épülete Indonéziában

A luxori templom ókori egyiptomi templomkomplexum a Nílus keleti partján

Hadrianus fala az Egyesült Királyságban, Észak-Angliában található az egyik tengerparttól a másikig húzódó kőfal, melyet a római korban Britannia provincia határára építettek

A Colosseum az ókori Róma hatalmas amfiteátruma

Baalbek libanoni város a Libanon és Antilibanon hegység közötti Bekaa folyó völgyében

Volubilis római kori romváros Marokkóban, Meknès közelében

Bagan történelmi városa Mianmar középső részén, az Irrawaddy folyó keleti partján

Mükéné, ókori görög város a Peloponnészosz északkeleti részén, Argoliszban

Dzseras, az ókori Gerasza városa a mai Jordánia területén helyezkedik el a fővárostól, Ammantól harmincöt kilométerre

Moai kőszobrok a Húsvét-szigeten

Forrás: origo.hu

Ady Endre (1877-1919) a XX. századi magyar költészet és politikai újságírás egyik legjelentősebb (ha nem a legjelentősebb) alakja az I. világháború kitörése idején szakmai és magánéleti szempontból is sok mindenen túl volt. Ekkorra már megjelent a „Vér és arany” (1908) című kötete, amely meghozta számára az igazi, átütő sikert és kritikai elismerést. Túl volt a bohém nagyváradi éveken, ahol a számos kaland következményeként megkapta a szifiliszt, és túl volt a „héja-nász” Léda-szerelmen is, amelyre az 1912-ben a Nyugatban megjelent „Elbocsátó szép üzenet” című verssel tett végleg pontot, immáron nem csak Léda számára egyértelműen. Ady ezekben az időkben az abszolút első számú költő volt Magyarországon és nem mellesleg szenvedélybeteg, kedvetlen, az I. világháború kitörése miatt pedig amolyan világvége hangulat uralkodott a lelkében, olyannyira, hogy az 1914-es „Ki látott engem?” című kötete után négy évig nem is jelent meg újabb kötete. Még 1911-ben kezdett el levelezni az akkor mindössze tizenhét éves Boncza Bertával (1894-1934), becenevén Csinszkával, azonban személyes találkozásukra csak 1914-ben került sor. Sokan megírták már, hogy Csinszka tulajdonképpen „rávetette” magát a költőre, s mintegy eltervezte, hogy mindenképpen megszerzi magának „az elsőt”. Ha így történt, ha nem, az utókor mindenképpen hálás lehet neki, hiszen fiatalságával, üdeségével, rajongásával gyógyír volt a fáradt, morózus és nála jóval idősebb Ady lelkére. Csinszka maga is írt verseket, novellákat és képzőművészként is próbálkozott, azonban valódi tehetsége nem ebben nyilvánult meg. Ő múzsa volt  Az első találkozás után, Csinszka apjának határozott tiltakozása ellenére viszonylag gyorsan sor került az esküvőre. 1915. március 27-én házasodtak össze. Az 1915-ös év tehát igen jelentős volt számukra. Csinszka ekkor 21 éves, míg Ady 38 és nagybeteg. Házasságkötésük után, Csinszka apjának halálát követően beköltöztek a Veres Pálné u. 4. sz. alatti lakásba, ahol megkezdték közös életüket. A fiatalasszony számára nem lehettek könnyűek a mindennapok.  Ápolta, gondozta, etette, rendben tartotta a beteg költőt. Ady pedig mindezt olyan csodálatos versekkel viszonozta, mint az „Őrizem a szemed”, a „Nézz, Drágám, kincseimre”, vagy a „De ha mégis?”. Amikor Ady 1919-ben meghalt, Csinszka 25 éves volt, fiatal özvegy.  Márffyhoz 1920-ban feleségül is ment. 1934-ben hunyt el, agyvérzés következtében 40 évesen, 15 évvel Ady után. Biztosak lehetünk abban, hogy Csinszka kedvességével, gondoskodásával, rajongásával évekkel hosszabbította meg Ady Endre életét. Úgy is mondhatnánk, hogy nekik mindenképpen találkozniuk kellett…

• Karolsz még, drága, kicsi társam?
• Jaj nekem, jaj, ezerszer is jaj,
• Ebben a véres ájulásban.
• De ha megyek, sorsom te vedd el,
• Kinek az orkán odaadta,
• A te tűrő, igaz kezeddel.” (Ady Endre: De ha mégis? – részlet)